RÓLAM

ki áll a kamera mögött?

Rólam - kicsit személyesebb hangvételben

feleség

Férjemmel 3 év után 2017. július 8-án mondtuk ki a boldogító igent háttérben a Balatonnal. Akkor éreztem és értettem meg igazán, hogy szeretném elmesélni más párok nagy napját, szerelmének történetét. Éppen ezért igyekszem észrevétlen maradni, ugyanakkor a legnagyobb támogatótokká válni a szervezés és az esküvő alatt is - és remélhetőleg barátotok egy életen át. Épp úgy, mint Balázzsal.

fotográfus

Fotós karrierem 2011-re nyúlik vissza, amikor egy életem igen fontos szakasza zárult - 2010 év végén 5 évnyi szerkesztő-riporteri munka után eljöttem az RTL Klubtól. A jogi egyetem mellett éreztem, hogy szükségem van a kreatív énem tovább bontakoztatására, de a szavak nem jöttek - felváltották őket a képek. Divat- és portréfotózások után kezdtem el érdeklődni a családi és esküvői anyagok iránt, és mára szinte teljesen át is vették a hatalmat a portfoliómban. És bár közhelyesen hangzik, boldog vagyok, hogy a hobbim egyben a munkám is.

Édesanya

2018. november 1-jén életem legcsodálatosabb és legfontosabb kincsét hoztam világra. Sosem gondoltam volna, hogy Borka ilyen szinten megváltoztatja a látásmódomat - többek között - az újszülött fotózás terén, ugyanis az addigi beállított, 4-5 órás fotózásokat lecseréltem az ún. baby lead shootingokra, és ezzel egy számomra sokkal hitelesebb, valódibb műfajt teremtett meg. Az ő fotózása a legnagyobb kihívás számomra, nincs az a záridő, ami elegendő lenne a gyorsaságához.

Ti mondtátok

Nagyon sok jó dolgot írhetnék Barbiról és a fotóiról, de ami számunkra a legfontosabb, hogy az elmúlt évek minden mérföldkövénél ott volt velünk és megörökítette a boldogságunkat❤️ és igen, ez itt a reklám helye, legyen mindenkinek annyi csodás, nevetős, szeretős, őszinte fotója, mint amennyi nekünk van @barbarajuhaszphoto keze, szeme munkája által!

Dorka & Peti

Barbi csodás fotós, a pillanatok elkapásához Isten adta érzéke van. A fotózás oldott volt, nagyon jól éreztük magunkat, egy pillantra sem volt lámpalázunk, ami hatalmas szó. Végig segített, instruált, figyelt a kéréseinkre. Általában egy fotózás után nagyon nehezen tudok választani, mert kevés képet érzek előnyösnek. Barbit képeit végignézve ez pont fordítva volt. Csak kapkodtam a fejemet, hogy hogy lehet az összes kép ennyire jó? Ezek tényleg mi vagyunk? Most először láttam meg a tökéletlenségünkben a tökéleteset. Rengeteg képet nézve csordult ki a könnyem, mindig hálásak leszünk neki, hogy azok a pillanatok már örökre megmaradtak nekünk. Szívből köszönjük Barbi, hogy ilyen csodásat alkottál belőlünk és ezennel ünnepélyesen szeretnénk megkérni, hogy Te legyél a családi fotósunk!

Niki & Zsolt & Glóri

Kövess Instagramon

@barbarajuhaszphoto

It seems that you haven't connected with your Instagram account